Szárnyal a fantázia az athéni reptér reklámjában

Többek közt Rembrandt és Cézanne alkotásai is új szereplőket és értelmezést kaptak.

A szállítás nem csak elvégzendő feladat, hanem művészi tevékenység az Athens International Airport számára, legalábbis ezt hirdették a 2013-as kampányukban. Megbízhatóságukat mi mással tudnák alátámasztani, mint hogy náluk még a legnagyobb műtárgyak is biztonságban lehetnek, melyeket egyúttal kicsit át is értelmeztek.

Rembrandt

A holland festő, Rembrandt egyik leghíresebb alkotása a Dr. Tulp anatómiája, mely 1632-ben készült. A mű témája a 17. században népszerű boncolások, melyeken az orvosok és orvostanhallgatók mellett jómódú érdeklődők is részt vehettek. Rembrandt az amszterdami sebészek céhének felkérésére készítette el a képet, a képen ábrázolt alakok így valódi személyekhez köthetők, akik mind fizettek a szereplésért.

A boncolásról készült mű modern átiratában a test helyét átvette a repülő makett, azonban az alakok elrendezése, és megvilágítása, a sötétbe vesző részletek visszaadják az eredeti kép hangulatát. Leginkább egy fontos prezentáció jelenetére asszociálhatunk, melyet a kép jobb oldalán lévő alak irányításával tartanak.

Cézanne

A Kártyázók sorozatot Cézanne 1892-1895 között készítette, melyhez 5 festmény és több tanulmány is tartozik. A képeken Provence földművesei láthatók amint néhány pohár ital mellett belemerülnek a játékba, hol csoportosan, hol csak kettesben, a kártya pedig egyfajta kommunikációs csatornát is jelent a szereplők közt.

A repülőtér reklámja jól adja vissza a borgőzös, elmosódott pillanatot, és éppen egy kártyahúzást csíphet el a néző a plakáton.

Pietro Longhi

Az olasz mester a velencei hétköznapokat és fontosabb eseményeit örökítette meg. Az előkelő családok életének részesei többek közt a fényűző termek, a divatos ruhák, a tánc és az oktatás is. Ez utóbbi látható a Földrajz órát ábrázoló jelenetben is, melyen egy ifjú hölgy látható földgömbbel a kezében.

A reklámkampányhoz készült kép szinte alig különbözik az eredetitől, a központi alak itt is súlyos nagy fehér ruhában ül, pusztán a körülötte lévők kaptak modern öltözetet.

Forrás: itt.

 

Ezt olvastad már?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük